Nemzetközi labdarúgás

Sousa: "A túl nagy szívünk lett a vesztünk"

""
 
"Hetven percig egyenrangú ellenfele voltunk a Genknek, helyzetekig is eljutottunk" – idézte a portugál szakembert a klub hivatalos honlapja. "A második félidő elején nagy nyomást gyakoroltunk a Genkre, 20-25 percig komoly fölényben futballoztunk, közel voltunk az egyenlítéshez. A második félidő felétől a játékosokat talán túlságosan is vitte előre a szívük, így kicsit fegyelmezetlenebbül játszottak, a hajrában a hihetetlen győzni akarás azt eredményezte, hogy kevésbé koncentráltunk."
 
""
   
 A sérült Köteles Lászlót nélkülöző Genk az első félidő 22. percében Vossen révén szerezte meg a vezetést, majd a fordulást követően a 78. percben Buffel, az utolsó pillanatokban pedig De Ceulaer volt eredményes.
   
"Voltak hibáink, de bebizonyítottuk, hogy versenyképesek vagyunk ezen a szinten is. Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok, mert nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget, a meccsből ugyanakkor nagyon sokat tanulhatunk. Most a legfontosabb, hogy a játékosok regenerálódását gyorssá tegyük, de ezúttal a fizikai mellett a mentális regenerálódásra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk, hogy a vasárnapi bajnoki mérkőzésen eredményesek tudjunk lenni" – mondta Paulo Sousa.
 
LABDARÚGÁS
Európa Liga, G-csoport, 1. forduló
KRC Genk – Videoton FC 3-0
Genk Arena

Vezeti: Laurent Duhamel (francia)

Genk: Van Hout – Koulibaly, Hamalainen, Simaeys, Fernández (Nadson, 77.) – Hyland, Gorius, Buffel, Monrose (Plet, 81.) – Vossen (Kumordzi, 86.), De Ceulaer
Videoton: Bozovic – Brachi, Vinícius, Caneira, Stopira – Tóth (Kovács I., 65.), Mitrovic, Sándor, Balufo, Oliveira (Gyurcsó, 58.) – Torghelle (Nikolics, 73.)